Olyan országot építünk, ami nem tart sehová

Romlott a  korrupciós  helyzet Magyarországon  2009 és 2014 között a Korrupciókutató Központ nemrég publikált kutatási eredményei szerint. 2015-ben viszont volt egy kis javulás, amit az EU-s projekteknél mutatkozó tendenciaváltással magyaráznak. Ez mit jelent?

Először tisztázzuk, hogy mi nem a tényleges korrupciót, hanem a korrupciós kockázatot tudjuk mérni. A korrupciós kockázat azt jelenti, hogy aki csalni akar, az megteremti a csalás feltételeit. A magas korrupciós kockázat arra mutat, hogy alapvetően létrejöttek ezek a feltételek. Tehát a korrupciós kockázat nem jelent szükségszerűen korrupciót, de olyan körülményeket igen, amelyek között könnyen működhet a korrupció. Ahol alacsony a kockázat, ott is lehet korrupció, de sokkal drágább és nehezebb kivitelezni.

Ami nőtt 2009 és 2014 között, az a korrupciós kockázat, aztán 2015-ben már stagnálást, illetve kismértékű csökkenést láthatunk. Többféle lehetséges magyarázat létezik arra, hogy miért. Az egyik, hogy ez alatt az idő alatt egyszerűen elért a plafonig. Ha a korrupció mértéke folyamatosan nő, akkor

 egy idő után már nem lehet többet lopni, mivel a lopás is eléri a maga természetes korlátját.

A másik magyarázat szerint a jelenség összefüggésben lehet azzal, hogy 2015-ben nem voltak új uniós projektek, hanem a régiek futottak ki. Ezeknél már fontosabb volt, hogy mindenképpen le tudják hívni a forrásokat, ezért próbáltak megfelelni az elvárásoknak. De az is lehetséges, hogy tényleg van egy irányváltás, a magyar kormányzat tavaly óta, és tudjuk, hogy az Európai Unió is aktívabbá vált az elmúlt egy-másfél évben. Ha van ilyen tendencia, azt majd a 2016-os adatokból lehet megmondani, de azok még nincsenek meg.

Ha korrupciót nem tudnak mérni, csak korrupciós kockázatot, az azt is jelenti, hogy nem tudják megmondani, mekkora összeg folyik el így?

Pontos adatot természetesen nem lehet mondani, de nagyságrendeket lehet becsülni. Évente körülbelül 1500 milliárd forintnyi közbeszerzéssel számolva a mi adataink alapján

320-400 milliárd forintot lehet a korrupció miatti túlárazás összege,

vagyis a vizsgált hét év alatt több mint 2200-2800 milliárd forint folyhatott el így. 

Ez jellemzően háromféleképpen nézhet ki. Az egyikben a túlárazást egyszerűen az teszi lehetővé, az kényszeríti ki, hogy a megrendelő szakértői hanyagul végzik a munkájukat, nem figyelnek oda, nem végeznek megfelelő piackutatást, stb., és így válik lehetővé, hogy a projektek a piaci ártól messze elszakadó árak mellett valósuljanak meg, de anyagi ellenszolgáltatást ezért a hanyagságért nem kapnak.

A másikban e szakértőkkel már valamilyen módon jelen vannak a nyertes cégek tulajdonosai is. Ekkor egy állami intézménynél vagy egy állami cégnél kulcspozícióban van valaki, aki az adófizetők helyett az egyik pályázó, a rejtett megbízó érdekében jár el. Külön megvesztegetési pénzt ezért e szereplők sem kapnak: maga a jó állás a fizetségük, amelybe a rejtett megbízók támogatásával kerültek.

A rejtett megbízó, jellemzően egy jó kapcsolatokkal rendelkező üzletember, aztán a megbízásért kapott fizetséget átfolyatja egy közbülső cégen, egy közvetítőn – erre a legjobb, ha ez offshore cég. Ez az úgynevezett brókermodell, ami a leggyakoribb ma Magyarországon. Készpénz nincs benne, nincs nokiás doboz, csak túlárazás, minden tranzakció legális.

De még túlárazás sem feltétlenül kell, gondolom, ezek még normál árazás mellett is kifizetődő megbízások.

Pontosan, a túlárazás csak bizonyos piacokon jellemző, az informatikában például nagyon is, de érdekes módon a közbeszerzések felét kitevő építőipari piacon alig létezik. Az építőiparnál a nyerési esélyekben jelentkezik inkább a korrupció: szűkösek az erőforrások, van egy nagy kapacitás, ki legyen az, aki hozzáfér a húsosfazékhoz? Aki hozzáfér, az tud túlélni, az tudja realizálni a profitszintet, amit az építőiparban megszoktak.

És mi van a brókermodellen túl?

A túlárazásos korrupció harmadik fajtáját Mr. 20 százalék néven szoktuk emlegetni, ez az, amikor a megrendelőt vagy képviselőjét ténylegesen lefizetik. Ebben az esetben nemcsak az a 20 százalék a korrupciós veszteség, amit a megkent döntéshozó kap, hanem az is, amennyivel még ezenfelül túlárazzák a közbeszerzést.

Az első két modell mellett az ilyenekből áll össze az évi nagyságrendileg 320-400 milliárd forint veszteség, ami egyébként egy óvatos becslés. Úgy jön ki, hogy az adatok alapján feltételezzük, az évi 700 milliárdnyi építőipari beruházásnál alig van túlárazás, a maradékban pedig legalább 120 százalékos. De az is lehet, hogy nem ennyi, hanem ennél sokkal nagyobb mértékűek a túlárazás általi veszteségek. És ezek még csak a közvetlen veszteségek.

Milyen veszteségek vannak még?

A korrupció messzemenően rombolja az innovációt, a vállalkozók innovációs ösztönzöttségét egy adott országban. Egy vállalkozó háromféle dologgal töltheti az idejét: van szabadideje, ami fix, ezenkívül van olyan ideje, amit a cége fejlesztésére, új termékek létrehozására, innovációra fordít, és olyan ideje is, amit politikai kapcsolatok építésével tölthet.

Ha egy országban sokkal jobban megéri politikai kapcsolatokat építeni, mint fejleszteni, mert a kapcsolatok segítségével rendszeresen hozzájuthatunk a piaci ár feletti megrendelésekhez, akkor a vállalkozók nem fognak innovációval foglalkozni.

Ez a potenciális GDP-növekedést a nullához közelíti, hosszú távon nem lesz növekedés az így működő országban, legalábbis a közgazdasági elméletek ezt mondják. Szóval a korrupt rendszer működésének belső erői hosszú távon egy szegény országot eredményeznek.

Sokan érvelnek azzal, hogy rendben, így működik a rendszer, valamennyit úgyis lefölöznek a fejlesztési pénzekből, de most legalább látjuk az eredményeket is, megépülnek a dolgok.

Ez önmagában még nem mond el semmit, Kínában is épülnek dolgok, szellemvárosok meg szellemlakótelepek. Ami itt épül, arról sem lehet egyértelműen tudni, hogy mi belőle a felesleges. Vannak, akik szerint például a stadionok feleslegesek, mások szerint pedig nagyon is fontosak.

A döntő az, hogy a fejlesztési pénzekből megvalósított projektek, például az oktatás fejlesztését vagy stadionok építését célzók, mennyire hatékonyan térülnek meg? Milyen mértékben eredményezik hosszú távon a társadalmi jólét növekedését? Ezt közgazdasági és statisztikai eszközökkel lehet és kell is vizsgálni.

Közgazdasági megközelítésen túl van még olyan társadalmi mutató, amit rombol a magas szintű korrupció?

Persze, amit az innováció kapcsán elmondtam, annak csak egy vonatkozása közgazdasági. A társadalmi normákat is durván rombolja, ha nem éri meg becsületesnek lenni. Nagyon sok negatív hatása van ennek, egy olyan társadalmat hoz létre, ami nem visz sehová.

Ez addig működik, ameddig kitartanak a lopható erőforrások.

Amikor ez eltűnik, akkor a társadalom nullán lesz, nem lesz az az erő, aminek a segítségével tudna alkalmazkodni egy új helyzethez, mert a szereplők csalásra voltak szocializálva.

Gondolom, a demokráciába és az intézményekbe vetett bizalomra sincs túl jó hatással.

Ha nincsenek következmények, akkor persze. A korrupció csak tünet. Olyan, mint a láz, akkor tud kialakulni, ha gyengék az intézmények. Egy jól működő bürokráciára nem lehet politikai befolyást gyakorolni, az ügyészség akkor is kivizsgál egy gyanús ügyet, ha a miniszterelnök egyik rokona is érintett. Egy teljesen a korrupcióra épülő rendszer azért tud működni mondjuk Argentínában, Sierra Leonéban vagy Burkina Fasóban, mert minden intézmény gyenge, azok is, amelyeknek az a dolguk, hogy a korrupciót felderítsék. Vagy nem is léteznek ezek az intézmények.

Talán nem is kell ilyen messzire menni, olyan, mintha ha az Európai Unióban sem léteznének ezek az intézmények. A kutatásukból kiderül, hogy az EU-s támogatásból megvalósuló projekteknél alacsonyabb az átláthatóság, kisebb a verseny a szereplők között, és nagyobb mértékű a túlárazás. Ennek ellenére úgy tűnik, mintha az EU-t ez különösebben nem érdekelné.

Érdekli az EU-t, csak az EU olyan, mint egy nagy hajó, például a Titanic. Csak nagyon lassan képes irányt váltani.

Akkor az Európai Unió is halálra van ítélve, mint a Titanic?

Az EU-s támogatások intézményrendszere így, ahogy most működik, nem működhet sokáig. Az uniónak jobban oda kellene figyelnie, hogy a támogatott országok hogyan és mire is költik el az támogatási pénzeket, továbbá arra is, hogy a költések milyen korrupciós kockázatok mellett valósulnak meg.

Más EU-s országok közbeszerzéseit is vizsgáltuk, az eredményeink nagyjából egybevágnak a Világbank felmérésével, amelyben a korrupcióellenes intézményrendszert pontozták, vagyis ahol gyengék az intézmények, ott erős a kockázat. Magyarország a legkorruptabb országok között van Romániával és Görögországgal hasonló szinten, de azért jegyezzük meg, hogy a jobban teljesítő országokban sem nulla egyik mutató sem, vagyis a vezető uniós országoknak is van vaj a fülük mögött.

Az Európai Bizottságnak van egy nagyon jó kezdeményezése, a korrupciós veszélyeztetettséget mérő Arachne program. Már több éve készítik elő ennek bevezetését, de sajnos még most sem működik. A tagországok ugyanis csak nagyon lassan és nehézkesen döntenek arról, hogy közbeszerzési adatokat küldenek ebbe a rendszerbe.

A közelmúltban több olyan projektet indított az EU, amelyek elősegítik a közbeszerzési adatok átláthatóságát, több nagy kutatási program folyik jelenleg is, köztük a legnagyobb az ANTICORRP, amely a korrupció mérését, hatásait és az ellene való fellépés elemzését célozza. A mi fejlesztésünket is az EU támogatta, amelynek keretében közzétettük és könnyen kereshetővé tettük az általunk feldolgozott magyar közbeszerzések adatait és korrupciós kockázatait. Szóval az EU több területen lép fel a közbeszerzési korrupció ellen, talán csak az vethető fel, hogy nem elég gyorsan reagált a kialakult helyzetre.

Nem csak a felülvizsgálat, a központi szabályozás is lazának tűnik. Magyarország támogatások szempontjából nettó haszonélvező ország az EU-n belül, mégsem ütközött semmilyen uniós elvárásba, hogy 2011-ben fellazítsuk a közbeszerzési törvényt. A tanulmányban azt írják, azóta jelentősen kevesebb közbeszerzést előz meg nyilvános hirdetmény, ami szintén növeli a korrupciós kockázatot. Vagyis a nettó befizető országok tétlenül nézik, hogy Magyarország és társai kilopják a támogatási pénzeket a közös kasszából.

Nem gondolom, hogy itt a lopás lenne a legmegfelelőbb szó. Inkább az uniós támogatások felhasználásának hatékonysága és a felhasználással összekapcsolódó politikai célok lehetnek kérdésesek. Valóban, az uniós támogatásoknak létezik egy olyan perverz hatása Közép-Kelet Európában, hogy a pénzt, amit az unió a felzárkózásra ad, a támogatott államok kormányai politikai célokra, például a piaci verseny semmibevétele mellett a nemzeti burzsoázia megteremtésére fordítják.

Hogy ezt miért hagyják, az egyrészt a pénz elköltésére vonatkozó uniós szabályozással függ össze, de szerepet játszik itt az uniós intézmények kívánatosnál alacsonyabb ellenőrzési hatékonysága is. Ezeken kívül politikai játékok mentén dől el, vannak pro és kontra érvek. Van olyan érvelés, hogy így például Magyarország legalább az Európai Unió tagja marad, ami még mindig jobb, mint ha teljesen Oroszország befolyási övezetébe kerülne át.

Kifizetnek minket, így legalább nem leszünk Oroszország még nagyobb barátai – egy ilyen olvasat is lehetséges.

Nem lehetséges, hogy sokszor nem is korrupcióról van szó, hanem építőipari beruházásoknál például biztonsági okokból olyan magasak az uniós előírások a pályázókkal szemben, hogy egy ilyen kicsi piacon, mint Magyarország, nem is létezhet néhánynál több cég, ami megfelel?

A kiírások feltételrendszerét nem az unió határozza meg, az unió csak vizsgálódhat olyan esetekben, amelyek gyanúsak, van is most folyamatban néhány ilyen ügy. A feltételekről a pályázat kiírója dönt, és sokszor már eleve a csókos cégre szabják őket. Az jogos, hogy az olyanokat kizárják egy hídépítésből, akik korábban még sosem építettek hidat, de abszurd módon a jelenlegi rendszer sorozatban olyan közbeszerzéseket eredményez, ahol egyetlen induló van. Magyarországon ez 30-35 százalék, Lengyelországban még ennél is magasabb, 40-45 százalék. De Dél-Koreában például az ilyen közbeszerzések semmisek, az egypályázós eljárásokat újra le kell folytatni.

Egy ilyen szabályozást az EU-ban is lehetne alkalmazni, a mi eredményeink azt mutatják, hogy ott a legkisebb a korrupciós kockázat, ahol van nyilvános kiírás és több induló van, vagyis minél inkább modellezi a piaci versenyt a közbeszerzés. Az átláthatóság legalább a túlárazási költségeket biztosan csökkenti, ha a nyertes tudja, hogy mindenki számára látható lesz, mennyiért teljesít, akkor nem mer annyira túlárazni. Ebbe az irányba mutatna az is, ha az EU kötelezővé tenné az elektronikus árlejtést.

Ez mit jelent?

Ez egy nemzetközileg jól ismert, itthon 2007 óta szabályozott módszer, aminek segítségével jól korlátozható a korrupció. Sajnos a hazai közbeszerzéseknek csak 1-2 százalékában használják.

Úgy működik, hogy a közbeszerzési eljárás lezárulta előtt az utolsó időszakban a kiírásoknak megfelelő indulók online lefelé licitálhatnak. Mindenki látja a másik árait, és alá tud ígérni azzal a feltétellel, hogy továbbra is megfelel a minőségi elvárásoknak. Dél-Koreában, ahol nagyon fejlett a közbeszerzési rendszer, az esetek többségében ezt alkalmazzák, de létezik Hollandiában is. Ehhez persze vigyázni kell, hogy gondosan szűrjék ki az indulókat, és hogy egymástól független ajánlatok érkezzenek, a szereplők ne kartellezzenek.

Van különbség a 2010 előtti és a 2010 utáni időszak magyar korrupciós kultúrája között?

Annyit lehet tudni, hogy amiről korábban beszéltünk, a rejtett megbízós brókermodell korábban nem nagyon volt, most sokkal elterjedtebb. Másrészt azt lehet mondani, hogy sűrűbb lett a korrupciós hálózat, mint korábban. A korrupt közbeszerzésekben érintett vállalatok ma kevesebben vannak, mint mondjuk három éve, így a cégek a korrupció csökkenését érzékelhetik. De ez valójában azért lehet, mert eleve kevesebb cég indul közbeszerzéseken, ettől függetlenül a korrupció volumenben emelkedett.

A magas korrupciós kockázatú közbeszerzések szereplőinek elemzéséből egy olyan kép rajzolódik ki, hogy itt koncentráció, központosítás zajlott le, ahhoz hasonlóan, mint az egész intézményrendszerben.

2010 előtt bárki bárhol részese lehetett egy magas korrupciós kockázattal jellemezhető hálózatnak, ma viszont már inkább egy központi mag köré csoportosulnak az ilyen szereplők.

Interjús tapasztalataink alapján ezt úgy értelmezhetjük, hogy ha a csatlakozás egy ilyen csoporthoz nincs központilag jóváhagyva, akkor félnek tőle a szereplők, ezért nem kezdeményeznek gyanús ügyleteket. Ennek megfelelően csak egy meghatározott kört lehet magas korrupciós kockázattal jellemezni, a korábbiaknál könnyebben körül lehet határolni a magas korrupciós kockázatú csoportokat. A gyakoriság csökkent, a volumen emelkedett. Kicsit kilóg ebből az informatikai szektor, ahol a 2010 előtt lebonyolított közbeszerzéseknél lehet a legnagyobb ártorzítást megfigyelni, azaz itt 2010 előtt arathatott igazán a közbeszerzési korrupció.

Olyan, mintha mégsem érdekelné túlságosan az embereket ez a téma, sokszor azt tapasztalja az ember újságíróként, hogy a kisebb volumenű ügyek jobban átütik az ingerküszöböt.

Ez egy nehéz téma, nehéz érthetővé tenni. Nagyok ezek a veszteségek, de hiába mondom azt, hogy 300 milliárd forintot vesztünk évente. Lehet, hogy inkább úgy érdemes érzékeltetni, hogy

80-100 felcsúti stadiont lehetne évente építeni abból a pénzből, amit vesztünk.

Magyarországon 3200 település van, ez gyakorlatilag olyan, mintha úgy döntene a kormányzat, hogy minden évben százra felhúznak egy felcsúti stadion minőségű pályát. 32 év után már minden településen lehetne egy ebből a pénzből.

Nem lehet, hogy nemcsak a téma nehézségéről van szó, hanem arról is, hogy az emberek a hétköznapjaikban saját maguk is megélik a korrupciót, és nem tartják olyan ördögtől valónak?

Azt gondolom, hogy ma már sokkal kevésbé élik meg a hétköznapjaikban, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Az egészségügy ebből a szempontból kivétel, de több más szektor tisztult. Kisebb korrupciós ügyekben a résztvevők jobban tartanak a lebukástól és a modern technológiák alkalmazásának következtében is kevesebb lehetőség van korrupcióban gondolkodni. Például, ha autópálya matrica nélkül hajtunk fel a pályára, eszünkbe sem jut korrumpálni a matrica létét ellenőrző rendszert üzemeltetőket.

Vállalkozókra talán kevésbé lehet igaz, hogy nem élik meg a korrupciót a mindennapokban. Mit tanácsolna egy vállalkozónak, aki azzal szembesül, hogy korruptnak kell lennie, ha érvényesülni akar?

Váltson piacot, termeljen máshová. Exportálni a legjobb ilyen szempontból, minél kisebb cégeknek, mert a multinacionális cégeknél is nagyon erős a korrupciós kockázat. Ismerek olyan céget az informatikai piacon, amely lefejlesztett egy olyan programot, aminek a vevőköre kizárólag állami szereplőkből és multikból állt, és azzal szembesültek, hogy képtelenek korrupció nélkül érvényesülni ezen a piacon. A vezető erre inkább úgy döntött, hogy eladja a projektet jelképes összegért azoknak, akik létrehozták, és nem értékesíti tovább azt a terméket. Nem várható, hogy rövid távon megtisztulna egy korrupt piac, akit ez zavar, menjen másik piacra, már csak azért is, mert pénzügyi oldalról is jobban megéri hosszú távon.

A bejelentés sajnos nem igazán használható lehetőség a magyar piaci szereplőknek. Volt erre is példa, de ehhez nagy bátorság kell, és egy ilyen kis országban nem biztos, hogy végül jól jön ki belőle. Nem lehetséges úgy eltűnni és új életet kezdeni, mint például Amerikában. Nem az érintettek egyéni akcióira lenne szükség, a jogállam, a joguralom, az intézmények megerősítésére, és arra, hogy az elit politikai oldaltól függetlenül kijelentse, hogy ezt nem akarja tovább.

Közös érdekünk, hogy ne így legyen, ezért kellene egy nemzeti minimum, ami kimondja: nincs több lopás. 

Mi lesz, ha nem lesz ilyen értelmiségi megegyezés?

Ha ez nem történik meg, akkor olyan kimenettel kell szembenéznünk, mint ami Argentínában vagy Bulgáriában történt. Argentína az első világháború előtt gazdag ország volt, de a harmincas évekre valami félrement, utána egyik puccs jött a másik után, majd az ötvenes években a populista és korrupt Perón-rendszer. Ebből a spirálból hatvan-hetven éve nem tudnak kijönni, válságról válságra haladnak. Most mondott le az elnök korrupciós botrány miatt, de miért lenne kevésbé korrupt, aki utána jön, miközben továbbra is gyengék az intézmények?

Bulgáriában a kilencvenes évek politikai-gazdasági átmenete és az EU-csatlakozás egy kivándorlási spirált indított be, 800 ezren hagyták el az országot.

Pont azok mentek el, akiknek versenyképes tudásuk van, akik el tudnák indítani a modernizációs változást. Van egy ilyen trend ma Magyarországon is, én a saját szakmámon látom, hogy a vezető fiatal közgazdászkutatók egy jelentékeny része már elhagyta az országot.

Pozitív példaként talán Romániát lehet említeni, ha sikerül végigvinni ott a nemrég beindult folyamatot. Ehhez kellett egy tisztítótűz a közigazgatásban, lemondott rengeteg politikus és intézményvezető.

Drasztikus lépéseket hoznak a korrupció visszaszorítására, ebben nagy szerepe van az internetnek, az újságíróknak, a Big Data-módszerekkel készült kutatásoknak, az eredmények közzétételének. De ehhez szükség van az elitre is, és úgy tapasztalom,

a román értelmiségben inkább megvan az elhatározás az állami intézményrendszer integritásának megteremtésére, a korrupció csökkentésére, mint a magyarban.

Tudják, hogy ehhez a korrupciós kockázatokat csökkenteni kell, ebben megegyeztek egymással a különböző frakciók. Magyarországon ma még ez hiányzik, ezért jelenleg inkább az argentin utat látom valószínűbbnek.